2017. december 6., szerda

Mi a hasonlóság a mai mesteremberek és az adósságkezelés között?


Mi a hasonlóság a mai mesteremberek és az adósságkezelés között? 

Anélkül, hogy a mai politikai helyzetbe bonyolódnánk bele, szeretnék egy történeten keresztül párhuzamot vonni az adósságbehajtás és a ma Magyarországon dolgozó kőművesek, festők, burkolók, számomra összefoglaló nevükön a "szakik" között. 

Amikor fiatal voltam, édesapám egyszer azt mondta nekem, hogy vagy mindenhez értsek egy kicsit, vagy egyvalamihez értsek, de ahhoz nagyon jól

Az atyai intelem első része jellemzi az emberek nagy részét, hogy mindenhez értenek egy kicsit, vagy inkább úgy gondolják, hogy értenek hozzá. Ez jellemzi a mai kis és középvállalkozásokat, ahol nincs erőforrás a vevő követelések behajtására, ezért általában a pénzügyes dolga, hogy időnként felhívja a vevőt, hogy fizessen, több kevesebb sikerrel. 

Amikor belevágunk egy ház építésébe, vagy felújításába, a legtöbb ember szakemberekhez,  mesteremberekhez fordul, hogy felhúzzák a tetőt, berakják a nyílászárókat, kialakítsák a vizesblokkot, a kiválasztott burkolatot lerakják és kifessék a házat. 

Nagyon nehéz megfelelő embert találni ezekre az egyszerűnek tűnő munkákra, mert a legtöbb szakember külföldre ment dolgozni a jobb megélhetés reményében, kevesen maradtak itthon. Emiatt vagy azt a mestert találjuk meg, aki jól dolgozik, de nagyon sok a munkája, vagy azért maradt mert nem dolgozik jól...

Szóval egy ideig rábízzuk ezekre az emberekre a munkát, majd amikor már nem jutunk egyről a kettőre, inkább megcsináljuk magunk, de sajnos abban sincs köszönet, elvégre ha még szépen is dolgozunk, több időbe telik mint annak, akinek ez a szakmája, és valahogy mégsem lesz olyan szép, mint ahogyan elképzeltük. És mikor csináljuk ezt a munkát? Hát a saját munkaidőnk után, amikor mondjuk a családtól vesszük el az időt, ahogy a kis és középvállalkozások pénzügyese. Szóval ez sem egy jó megoldás.

De mit látok az igazi párhuzamnak a két mesterség között? A mesteremberek olyanok, mint az adósok. Ott fognak dolgozni, oda fognak fizetni, ahol jobban presszionálják őket. Ahol nagyobb a nyomás. Ahol hívogatják őket, hogy mikor jössz dolgozni? Mikor fizetsz? Ja, hogy lerobbant az autód? Most a másik vállalkozónak kell fizetni? 

A kifogásokat kezelni kell, a kifogáskezelésre pedig időt kell szánni, különben nem készül el a házunk és nem fogunk a pénzünkhöz jutni!

Keresse a követeléskezelés szakembereit: 

www.tolnadebt.hu

https://www.facebook.com/Tolnadebt-Kft-613064235498330/